Szeretem, amikor egy spanyol szurker azt mondja az angol/olasz/német focikedvelőnek, hogy utálom a focitokat, mert unalmas, csak a taktikáról szól, nincs benne technikai szépség és különben is csak a durvaságról szól. Mert Angliában eleve kemény a játék, Olaszországban (tanáromtól idézve) "a nyílt szárkapocscsont törés megszokott", Németországban pedig a játékosok IQ-szintje az európai futballtársadalom legalján található.
Ezzel eddig sem értettem egyet egyáltalán, hát még miután megnéztem a Valencia-Real Madrid meccset. Nem volt elég, hogy az első félidőben az unalom a tetőfokára hágott, a másodikra már a fiúk is annyira unták 0-1-es vezetésnél, hogy inkább elkezdték rugdosni egymást, legalább valamiről szóljon a meccs, nehogy az legyen, hogy hiába vettek jegyeket a nézők, nehogy hiába nézzen a kedves futballbarát egy jónak ígérkező spanyol bajnokit.
Főleg egy olyan futballbarát, aki nem szokott túl sok spanyol meccset látni, és mindenkitől azt hallja, hogy "hú de jó a spanyol foci, messze a legjobb, és legszebb a világon". Hülyeség.
A 45.-től a 65. percig 6 sárga lapot osztott ki a bíró.
És a bíró nem túlzott, pedig híresen gyengék az ibériai játékvezetők. Nem egyet piros lappal is "jutalmazhatott" volna, nincs kérdés.
Ekkor döntöttem el azt, hogy megírom ezt a cikket. Nem lett hosszú, de legalább annyira igaz, mint rövid.
Ezután jöjjön oda hozzám bárki, és mondja el azt, hogy a spanyol foci csak a szépségről szól, köze nincs a durvasághoz. Ekkor fogom azt mondani az úrnak (netalán hölgynek), hogy tessék megnézni a tavalyi Barca-Madrid meccseket, vagy az idei Valencia-Madridot. Sokat várt tőlük a néző, de annál kevesebbet kapott.
Bármi is lesz a vége, lehet 3-3 is, ez a 20 perc és az első félidő megmarad az emlékeimben. Nem csak az utolsó 20 percére fogok emlékezni a meccsnek...
És az is biztos, hogy első dolgaim közt lesz megkeresni a tanár urat és megkérdezni tőle: "Látta a Valencia-Real-t, tanár úr?"
