Na most ez lehet, hogy nem lesz egy túl hosszú poszt, de a lényeg benne lesz. Egyébként lehetne róla akár több oldalt is írni, de én most csak annyit fogok, amennyit. Pedig sokkal többet érdemelne tényleg Gary Neville.
Gary Neville-t tegnap este több, mint negyvenezer néző búcsúztatta az Old Traffordon. Az ellenfél a Juventus volt, ahonnan sokunk (köztük én is) azt várta, hogy a híres, egész Európa által rettegett '90-es évekbeli Juve fog Manchesterbe látogatni, de nem így lett. Be kellett érnünk a mai gyengécske Juvéval, de ez is egy szép gesztus volt tőlük, hogy elfogadták. (Mit nem adtam volna, hogy ott legyek, geez!)
Szóval a meccset 2-1-re a Juve nyerte, de az eredmény valószínűleg senkit nem érdekel. (Kivéve talán magát Neville-t, aki gondolom egy győztes meccsen akart visszavonulni, nem így lett.) Viszont az, hogy még egyszer együtt játszhatott a saját (arany) generációjával, az felbecsülhetetlen dolog volt. Nem csak neki, de biztos vagyok benne, hogy minden United szurkolónak.
David Beckhamet, Gary és Phil Neville-t, Ryan Giggset, Nicky Butt-ot és a jövendőbeli United-legendákat (Rooney?) látni egyszerre az OT gyepén felejthetetlen. Nekem eddig talán ez volt az év meccse. Tudom, hogy volt itt Chelsea-verés a Stamfordon, és az Old Traffordon, meg 7-1 a Blackburn ellen, de ez más.
Akiket tegnap láttunk, legendák. Egytől egyig. Ki ne hagyta volna ki David Beckham utolsó meccsét United-mezben? Senki. És a közönség minden megmozdulása után tapsolt. A szabadrúgásáról ne is beszéljünk. A nézők üvöltötték, hogy ő lőjje, de ő hezitált, átengedje-e Neville-nek, hát csak az ő búcsúmeccse. Végülis Neville nevetett az egészen, és megadta az esélyt egy utolsó szabadrúgásgólra Beckhamnak. (Nem sikerült, just for the record.)
De ezeket látni a világ egyik legjobb érzése. És ezeket hagyják ki például a leendő City-szurkolók (mert lesznek, nem kevesen), a mai Barca-divatok, a Madrid-divatok vagy az Inter-szurkerek. Nem tudják, mi is az, hogy legenda. Nekik csak az eredmény számít, miközben a futball lényege nem ez, persze az igazi szurkolónak. (Más kérdés a tulajok véleménye...)
Ők soha nem fognak egy Yaya Tourét úgy tisztelni, mint egy Ryan Giggset. Ő is csak egy pénzhajhász, nem akar egy csapat legendája lenni, egy olyan személy lenni egy klub életében, akire örökké emlékezni fognak, és példaképnek fogják tisztelni, szeretni.
Mert, ha a United az angol negyedosztályba szerepelne, én például akkor sem hagynám cserben a csapatot, mert tudom mekkora történelme, hány és milyen legendái vannak, és remélném, hogy lesznek is.
Mert ilyen egy törzsszurkoló. Ilyen volt Neville is, imádta, imádja, és imádni fogja a Unitedet. Köszönjük, Red Nev, a 20 évet!
